Klaksvik, Linfield, Zalgiris - ezeket a csapatokat kellett búcsúztatnia a norvég Bodö együttesének ahhoz, hogy eljusson a Bajnokok Ligája csoportkörének kapujáig és egyben bebiztosítsa, hogy idén is legalább ott legyen az Európa Liga főtábláján. A skandináv alakulat nem panaszkodhat a sorsolására, hiszen ezeket a csapatokat nem sorolják még az európai középmezőnyhöz sem.
A Dinamo Zagreb kiemeltként egy körrel később csatlakozott a selejtezőbe, de az északmacedón Skhupi és a bolgár Ludogorec sem okozott komoly gondokat a horvát rekordbajnoknak. A továbbjutást illetően a fogadóirodák a Dinamo látják esélyesebbnek (@1.70), de az első meccsen a norvég csapatot hozták ki favoritnak.
Mire érdemes fogadni?
Egyik csapat sem halasztott a hétvégén és mindkét együttes komoly győzelmet aratott: a Bodö idegenben gurított egy négyest a Sarpsborgnak, a Dinamo pedig hazai pályán nyerte meg 4-1-re a Hajduk Split elleni ősrangadót.
A góllövő formákkal tehát nincsen baj, ugyanakkor ez egy teljesen már összecsapás lesz, hiszen itt a tét már óriási - ez pedig értelemszerűen óvatosságra intheti a feleket. Ilyen kiélezett helyzetben elég rizikósnak véljük, hogy győztesre vagy kimenetelre kockáztassunk, így inkább más piacokon próbáltunk meg értékes tippekre bukkani.
A szögletek terén például mi jó esélyt látunk rá, hogy a norvég csapat dominálni tudjon. Az északiak játékában erősen használva vannak a szélek és a gyors támadásokat is szeretik, ennek következményeként pedig sok szögletet is rúgnak. Az eddigi ellenfelek ugyan nem hasonlíthatóak össze a Dinamóval, de a horvátoknak nem fontos eldönteni a párharcot első meccsen, hiszen egy hét múlva odahaza játszhatják a visszavágót.
>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE
ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<
A másik opciónk a meccsre a szabálytalanságok száma, amelyre 22.5-ös határt húztak meg a 22betnél. Szerintünk ez egy jó line, mert bár nem jellemző például a norvégokra, hogy 'agyonfaultolnák" a meccseiket, azért itt oda-oda kell majd lépniük, hiszen minőségi játékosok vannak az ellenfélnél. A Dinamo viszont nem fog a szomszédba menni egy kis keménykedésért, akár 13-15 faultot is bele tehet a közösbe, szóval itt egy overre rápróbálunk.
Te mire fogadnál ezen a meccsen?