A szezon eleje óta várjuk, hogy megmérkőzzön egymással a világelsőséget egymás között cserélgető Carlos Alcaraz és Novak Djokovics. Most már csak kettőt kell aludnunk, június 9-én, pénteken ugyanis összemérik tudásukat a Roland Garros elődöntőjében.
A szerb klasszisnak ez lesz pályafutása 12-ik elődöntője Párizsban, összességében pedig 45-ször jutott már el major tornán a legjobb négy közé. A 20 éves spanyol ezzel szemben első ízben verekedte be magát a Roland Garroson az elődöntőbe és egyébként Djokovics 2007-es elődöntője óta a legfiatalabb játékos, akinek ez sikerült.
'Nole'-nak minden rutinját elő kell vennie, ha megakarja nyerni ezt az elődöntőt, Carlitos ugyanis elképesztően meggyőző játékot mutat. Eddig egyszer futottak össze pályafutásuk során, tavaly Madridban, ahol óriási csatában a spanyol nyert. Akkor egyébként a fogadóirodák még a szerb klasszist tartották esélyesebbnek, mostanra azonban fordult a kocka.
Íme az oddsok az elődöntőre!
⭐️⭐️⭐️ |
---|
35.000 HUF értékű első befizetési bónusz
KÉREM A BÓNUSZT |
Kedden este jöttek ki a számok a nagy meccsre, azóta jelentősebb oddsmozgás nem figyelhető meg. Ami talán várható, hogy inkább közelítenek majd a szorzók egymáshoz, hiszen Djokovics ekkora underdogként sok fogadónak csábító lehet - partnerirodáink közül a 22bet fizet jelenleg a legtöbbet a szerb győzelmére.
Az egál hendikep egyébként +/- 3.5, míg a játékok számánál az over/under határt 38.5-nél húzták meg. Egyértelműen szoros és hosszú meccset várnak, a 3.5 szett felett például mindösszesen 1.51-ért fogadható.
Szerintetek ki nyeri ezt az előre hozott döntőt?