Bajnokok Ligája

3-szoros pénzért beszállnál ebbe a "tutista" BL-kombiba?

Két kör ment le az elitsorozat csoportköréből, az erőviszonyok pedig szépen körvonalazódnak, ezt használnánk ki.

A 2023/24-es Bajnokok Ligája idény nagyban dübörög és már túlvagyunk a második csoportkörön is. A meglepetések ezúttal sem maradtak el, újfent kikapott az egyre kínosabb helyzetben lévő Man United, de elhasalt az Arsenal is a Lens ellen, az angolok becsületét viszont a Newcastle szépen megmentette, hiszen fölényes diadalt aratott a rettegett PSG fölött. A Szarkák a Milan elleni 0-0 után tehát immár első góljukat és első győzelmüket ünnepelhették, szép hosszú böjt volt, legutóbb Alan Shearer jegyzett BL-gólt a csapatban, még 2003-ban.

Ugyan szenzáció végül nem történt pár stadionban, de olyan gigászok izzadtak meg a vártnál jobban, mint a Bayern, a Barca, a Lazio vagy a címvédő Man City. Utóbbi csak a hajrá végén tudta bedarálni a hősiesen játszó Lipcsét, amely ennek ellenére tartja második, továbbjutást érő  helyét a csoportban és az oddsok alapján jó eséllyel lesz is majd magyar érdekeltség a legjobb 16 között.

Na, de forduljunk rá a címben említett szelóra, amelyet négy tételből állítottunk össze és közel 3-szoros megtérülést helyezhetünk vele kilátásba. Három együttestől továbbjutást várunk, az Arsenal és a Napoli talán nem szorul túl nagy magyarázatra, igen meglepő lenne, ha nem tudnák kiharcolni a top 2-t.

A Lazio már inkább kilóghat a sorból, hiszen a csapat eddig úgy szerzett négy pontot, hogy a sorsdöntő góljait mind a két alkalommal a 95. percben szerezte meg. Sarri csapata a bajnokságban is bukdácsol, ám a BL-re remekül felszívja magát és a Feyenoord/Celtic duo azért nem verhetetlen kategória, szerintünk az Atlético mögött tovább repülhetnek majd a Sasok.

A kombiba végül a Dortmund került, amely igen szerencsétlen sorsolást kapott, hiszen a halálcsoportban a Milan, PSG, Newcastle trióból kéne kettőt maga mögé utasítania. Az olaszok nem tűnnek verhetetlennek, a Newcastle viszont sziporkázik, tehát itt gyakorlatik négyen áll(na) a verseny, ám szerintünk jelenleg talán a fekete-sárgák lógnak ki kicsit lefelé.


✅ Bajnokok Ligája 2023/24 - Továbbjut a csoportból - igen/nem

Arsenal - igen @ 1.14

Napoli - igen @ 1.44

Lazio - igen @1.44

Dortmund - nem @1.22

__

eredő odds: @ 2.91

__

Fogadási határidő: október 24., 18:45