Csütörtökön a második és harmadik számú európai kupasorozatoké a főszerep. Az Európa Ligában több rangadó is megrendezésre kerül, ilyen lesz többek közt a Marseille és a Brighton összecsapása is. A fogadóirodákban az angolok számítanak esélyesebbnek, igaz, szűk 2.40-szeres pénzt kínálnak rájuk.
Csapathírek
A franciáknak eddig igen pocsék idényük van, ugyanis a Bajnokok Ligájából ideje korán kiestek, a bajnokságukban pedig szenvednek, összességében öt nyeretlen mérkőzéssel a hátuk mögött várják a csütörtöki napot...
Az utolsó két meccsükön rendre veszítettek, igaz, a PSG (0-4) és a Monaco (2-3) volt az ellenfelük, így pedig 12. helyig csúsztak vissza a Ligue 1-ban. Az EL-csoportkört egyébként az Ajax otthonában kezdték, ahol végül 3-3-as döntetlent hoztak össze.
Pedig nincs sok hiányzójuk, a Brighton ellen biztosan csak Kondogbia marad ki.
A vendégek nem indítottak rosszul, de az elmúlt hetük rosszul sikerült. Először 1-0-ra kaptak ki a Chelsea otthonában, s estek ki az Angol Ligakupából, majd szombaton bődületes pofonba néztek bele Biriminghamben, ugyanis 6-1-es (!) vereséget szenvedtek az Aston Villa vendégeként. Mindezekhez pedig tegyük hozzá, hogy a nemzetközi debütálásuk sem sikerült, meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedtek két hete hazai pályán az AEK Athén ellen...
De Zerbi mester mindemellett négy játékosára (Milner, Gross, Encisco, Moder) sem számíthat, igaz, ők valamennyien egy ideje már maródiak.
Mire érdemes fogadni?
Egyik fél sincs csúcsformában, papíron a Brighton az erősebb csapat, de a Marseille játszik hazai pályán, így összességében nem csoda, hogy a fogadóirodák közel azonos szorzókat kínálnak a felekre. Kimenetelben nem is látunk különösebb értéket, köszönhetően az angolok stílusának, avagy egyértelműen a gólokban van az érték ezen a találkozón.
A brightoniak meccsei nagyon ritkán maradnak "szárazak", így a mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 találat születik okos választás lehet a találkozóra. Mindemellett pedig, mivel eredménykényszer van mind a két oldalon, így, illetve a felek idei produkciói alapján, továbbá, hogy a játékvezető az ukrán Balakin lesz, nem volna meglepő, ha legalább öt sárga lap kerülne kiosztásra a találkozón, így ezt a két tippet küldjük játékba a csütörtöki meccsen.
✅ Tipp #1: Mindkét csapat szerez gólt + összes gól 2,5 felett - Igen @1.70
✅ Tipp #2: Sárga lapok száma 4,5 felett @1.78
Fogadási határidő: október 5. 18:45