Premier League

Le tudja végre győzni az Arsenal a Manchester Cityt komoly meccsen?

A Premier League nyolcadik fordulójának rangadóján az Ágyúsok az Égszínkékeket látják vendégül az Emirates Stadionban.

Nem akármilyen mérkőzéssel vonul kéthetes szünetre a Premier League, hiszen vasárnap délután a tavalyi ezüstérmes Arsenal a címvédő Manchester City csapatát fogadja. A bukmékereknél a vendégek az esélyesebbek, sikerükre ugyanis átlagosan 2.45-szörös pénzt fizetnének ki.

Csapathírek

Parádésan indították szezonjukat a hazaiak, azonban kedden megtört a jég és elszenvedték első vereségüket. Pedig addig az Angol Ligakupában továbbjutottak, a Bajnokok Ligájában feltörölték a padlót a PSV-vel, míg a PL-ben öt siker mellett két remit értek el (legutóbb Bournemouthban nyertek 4-0-ra, s a fordulót megelőzően a 3. helyen álltak ugyanannyi ponttal, mint a 2. helyezett Tottenham, valamint egy egységgel az éllovas City mögött). Azonban eljött a kedd és hiába szereztek vezetést a meccs elején a Lens otthonában a BL kereteiben belül, a francia csapat komoly meglepetésre fordítani és nyerni tudott (2-1).

A hétközi meccsen egyébként Sakát le kellett cserélni, szereplése kérdéses hétvégén, mellette még Martinelli játéka is bizonytalan. Partey hét közben már padozott vagyis visszatért, így biztosan csak Timber szolgálataira nem számíthat Arteta vasárnap.

Ami a vendégeket illeti, a Manchester City épp most kezd kikászálódni abból a gödörből, amibe a múlt héten belekerült. Ugyanis a jó szezonrajtot követően az AL-ből a Newcastle ellen esett ki, mivel 1-0-ra kikapott a St. James' Parkban, míg a legutóbbi PL meccsén komoly meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett Wolverhamptonban, ugyanakkor a játéknapot megelőzően még így is vezette egy ponttal a PL-t.

Aztán eljött a szerdai nap, amikor is Guardioláék 3-1-re nyertek a Lipcse otthonában a BL-ben, vagyis sikerült javítaniuk, avagy pozitív töltettel várhatják a hétvégi rangadót. Amelyen De Bruyne sérülés, míg Rodri eltiltás miatt biztosan kimarad, a többiekre viszont egytől egyig számíthat a katalán tréner. 

Mire érdemes fogadni?

Habár a felek legutóbbi randevúját, az év elején rendezett Angol Szuperkupát az Arsenal nyerte (1-1-es döntetlent követően büntetőkkel), azt megelőzően a City zsinórban nyolcszor is legyőzte rendes játékidőben az Ágyúsokat. Az előző bajnoki kiírásban például idegenben 3-1-re, hazai pályán pedig 4-1-re...

Most lehet esélye ugyanakkor Artetáéknak arra, hogy legyőzzék a manchesterieket, de nagy kérdés, hogy a Lens elleni vereség miként hat a londoni fejekre, így pedig nem merünk kimenetelre fogadni a találkozón, semmilyen irányban, még hendikeppel sem.

Mivel nem várunk rossz meccset, sőt kifejezetten jót szimatolunk, hiszen még a szezon elején járunk és két remek csapat csap össze, így egy fogadásépítős tippet küldünk csatába. Ami szerint legalább két gól, minimum négy büntetőlap, valamint legalább nyolc kaput eltaláló lövést hoznak össze a felek, bő kétszeres szorzóért.


✅ Tipp #1: Gólok száma 1,5 felett + Lapok száma 3,5 felett + Kaput eltaláló lövések száma 7,5 felett @2.04

Fogadási határidő: október 8. 17:30