Bajnokok Ligája

Újabb sztárcsapatot tréfál meg a Salzburg? - tipp a BL-döntős meccsére

A játéknap egyik leglátványosabb meccsére van kilátás Milánóban, ahol minden a gólparádé irányába integet.

Még bármi is megtörténhet a Bajnokok Ligája D-csoportjában, ahol előzetesen a tavalyi BL-finalista Inter tűnt kiemelkedő csapatnak. Az olaszok 4 ponttal vezetik is a kvartettet, de igen furcsán alakul ez a kompánia, hiszen a Sociedadnak szintén 1 győzelme és 1 döntetlenje van, míg az előzetesen továbbjutásra esélyes Benfica 2 fiaskóval áll. Kedden este az 1-0-1-es mérleggel álló Salzburg látogat a San Siróba.

Az a csapat, amely nem fut különösebben meggyőző szezont, hiszen a bajnokságban meglepően sok, immáron 10 pontot is elveszített 11 meccs alatt, így hátránya 4 egység a listavezető Sturmmal szemben. Külön érdekesség lehet azonban, hogy szezonbeli 3 vereségét mind hazai pályán szedte össze a Red Bull, idegenben többször gólparádét rendeznek Gerhard Stuber fiai.

A BL-t is pont így kezdték az osztrákok, hiszen a Benfica vendégeként győztek, míg a Sociedad elvitte az egységeket a Red Bull Arenából.

Az Internél azért némileg jobb a helyzet, az aprócska botlás ellenére sem kérdéses, hogy továbbjut a csoportból. Simone Inzaghi gárdája a Milan hazai vereségének hála a Serie A-ban is visszavette a vezetést, hétvégén ugyanis Torinóban lőtt egy hármast úgy, hogy Thuram, Lautaro Martínez és Calhanoglu is betalált.

A hazai oldalon Arnautivoc és Cuadrado sérültek, míg a vendégeknél hat játékos is maródi, de közülük sincs pótolhatatlan láncszem, így a hiányzókon elvileg nem múlhat majd semmi.

Érdekesség, hogy a két csapat decemberben és augusztusban is találkozott egymással felkészülési mérkőzésen, előbbit 4-0-ra, utóbbit 4-3-ra nyerte meg az olasz gárda, vagyis a közelmúlt góldús 90 percet ígér.

Az elmúlt években azért sokszor láthattuk, hogy az osztrákok nem az a félős focit játszó, defenzív csapat, így vesztenivaló nélkül, bátor játékkal operálhatnak Milánóban is. Az eddigi két meccsen 25-ször próbálkoztak a BL-ben a vendégek, így a 8,5-es határt ezúttal is illene megugrani.

Másik ötletünk pedig a gólokra vonatkozik, ezt a határt akár az Inter egyedül is meglőheti, de nem lepődnénk meg némi osztrák hozzájáruláson sem.

 


✅ Tipp #1: Salzburg 8.5 kapura lövés felett @1.73
 

Tipp #2: 3.0 gól felett felett @1.93
 

Fogadási határidő: október 24. 18.45