Tenisz

Még mindig nem tudunk Tsitsipasban megbízni

Nagyon kellene egy jó torna a görögnek, de könnyen lehet, hogy csütörtökön ismét korán búcsúzik.

A héten két 500-as versenyt rendeznek az urak számára az ATP Touron, amelyek az év végi világbajnokság szempontjából egyaránt fontosak, hiszen jelenleg csak öt-hat teniszező érezheti magát biztonságban. Stefanos Tsitsipas a hatodik pozícióban a maga 3740 pontjával éppen határeset, de valószínűleg innen már nem éneklik ki a szájából a sajtot.

Ettől függetlenül a görögnek nagyon kellene egy jó szereplés, ugyanis a US Open óta csak árnyéka önmagának. Éppen New Yorkban kezdődött a vesszőfutása, ahol a második körben Dominic Stricker ellen betlizett, majd Ázsiában jött két újabb nem várt vereség, az egyik Nicolas Jarry ellen, a másik Ugo Humbert ellen. Múlt héten már legalább egy elődöntő összejött Tsitsipasnak, de Arthur Fils ellen azért csak bukott egy meccset favoritként.

Nagy kérdés, hogy idén még sikerül-e kilábalnia ebből a gödörből Tsitsipasnak, mindenesetre elmondása szerint folyamatosan kőkeményen edz és azon dolgozik, hogy visszanyerje a formáját, illetve az önbizalmát.

Bécsben kemény csatával indított Dominic Thiem ellen, akivel idén ez már a harmadik nagy küzdelme volt. Ezúttal is Tsitsipas került ki győztesen, de a két szett ellenére két órát volt a pályán. A folytatásban az a Tomas Machac lesz az ellenfele, aki ősszel a Challenger-tornákon igencsak elkapta a fonalat és formát próbálja átmenteni az ATP Tourra is. A sógoroknál egyelőre ezt sikeresen abszolválta, hiszen könnyedén jutott túl a selejtezőn, majd váratlanul simán nyert Aleksandar Vukic ellen.

Fogadás szempontjából a cseh fiú felé hajlunk, addig ugyanis nem tudunk Tsitsipasban bízni, amíg nem kezd el sorozatban jó meccseket játszani. A fiatalok érzik a vérszagot, Machacnak sincs vesztenivalója és van annyira ügyes teniszező, hogy egy bizonytalankodó Tsitsipas ellen borítsa a papírformát, de minimum szorossá tegye a meccset.


✅ Tipp #1: Machac nyer @3.00
 

Fogadási határidő: október 26. 16:00