Kedden már néhány második körös összecsapásra is sor kerül Párizsban, bemutatkozik például a wimbledoni címvédő Carlos Alcaraz, aki idei első fedett pályás mérkőzésére készül. Bár a fogadóirodák természetesen toronymagas favoritnak tartják a spanyol klasszist, ám egyáltalán nem vár rá könnyű találkozó a pályafutása legjobb évét futó Roman Safiullin ellen.
Az orosz srác nem ismeretlen az ATP legjobbjai számára, hiszen Safiullin a junioroknál volt világranglista-második és nyert Ausztrál Opent. Olyan játékosokkal nőtt fel, mint Andrey Rublev, csak amíg honfitársának sikerült gyorsan felkapaszkodnia a ranglistán, addig Romant sérülések hátráltatták és lassabban érkezett meg. Az idei szonban mutatta a legnagyobb fejlődést, Wimbledonban ment a legnagyobbat, ott negyeddöntős volt, míg nem olyan régen Chengduban karrierje első ATP-döntőjét játszhatta.
Tényleg jó éve van Safiullinnak, bejött a top 50-be, 40 győzelemnél jár és ez idén már a hetedik olyan Masters versenye amelyen főtáblás. Persze Alcaraz megint egy másik szint, de abban bízhat az orosz, hogy a spanyol kissé rozsdás lesz 20 nap kihagyás után, ráadásul teremben közel egy éve játszott legutóbb.
'Carlitos' a US Open óta egy kicsit vissza vett a tempóból, de így is 74 tétmeccsnél jár 2023-ban. Ősszel a két nagy kínai tornán láthattuk, de kiemelkedőt egyiken sem nyújtott, hiszen Pekingben az elődöntőben kapott ki Jannik Sinner ellen, míg Sanghajban meglepetésre már a nyolcaddöntőben búcsúzott Grigor Dimitrov ellen. Főleg utóbbi volt váratlan vereség és azóta nem is láthattuk a spanyolt.
Mire lehet érdemes fogadni?
Safiullin szeret teremben játszani, lendületben van és igazából nincs vesztenivalója, ez a kombináció pedig elég veszélyessé teszi. Hétszeres pénz körül fizet az orosz továbbjutása, tehát már egy szett hendivel is elég szépen kereshetünk, de a választásunk egy +5-ös hendikep. Illetve megérzésből dobunk némi szotyipénzt Roman továbbjutására, bár ez már extra lenne, ha leesne.
✅ Tipp #1: Safiullin +5 game hendikep @1.93
✅ Tipp #2: Safiullin nyer @6.74
Fogadási határidő: október 31. 21:30