Angol Ligakupa

Erre fogadunk a Manchester United-Newcastle rangadón

Az Angol Ligakupában a Szarkák a Manchester City után a Unitedet is eltakarítanák az útból.

A szerdai nap rangadóját egyértelműen Manchesterben vívják, hiszen a United a Newcastle gárdáját fogadja. A találkozón egy kicsit Erik ten Hag csapatát favorizálják a bukmékerek, de a találkozó kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy duplázó felett fizetne a hazai győzelem.

Borzasztó meccsen van túl a Manchester United, miután a városi rangadón 3-0-ás vereséget szenvedett el az Old Traffordon a gárda. A Vörös Ördögöknek valólában semmi esélyük nem volt a pontszerzésre, a második félidőben pedig katasztrofális védekezés okán akár a nagyobb arányú vereség is benne volt a pakliban. Ez a meccs illeszkedik az idei sormintához, ugyanis hiába írunk már novembert, sima meccse eddig mindössze egy darab (!) volt a Unitednek minden sorozatot figyelembe véve!

A megszerzett győzelmek is igazán kiszenvedett sikerek voltak, a múlt heti Köbenhavn elleni kínkeserves 1-0 vagy az előtte a Brentford ellen a hosszabbításban megfordított meccs is azt mutatta, hogy komoly baj van a hazaiaknál.

A Newcastle kezd sínre kerülni az idény eleji bukdácsolások után. A legtöbb rúgott góllal bír a PL-ben, emellett pedig kezdenek jönni az eredmény Angliában. A BL a legfőbb kérdőjel, három kör után ugyanis csak négy pont áll a Szarkák neve mellett, a halálcsoportban még komoly harc várható a továbbjutásért.

A hétvégén a Wolves ellen viszont botlott Eddie Howe gárdája, a 2-2-es döntetlen pedig fájó lehet, hiszen kétszer is előnybe kerültek a vendégek. A Ligakupában az első meccsén a Manchester Cityt ütötték ki a St. James' Parkban Isakék, most viszont a svéd csatár nem lesz bevethető, hiszen újra megsérült. Rajta kívül Tonali, Botman, Murphy és Anderson sem játszhat.

A hazaiaknál Lisandro Martinez, Malacia, Shaw és Diallo biztos kimarad, míg Casemiro és Aaron Wan-Bissaka játéka kérdéses.

Mire érdemes fogadni?

Ligakupa révén mindkét menedzser belenyúlhat a kezdőbe, akár lehetőséget adhat olyan játékosoknak is, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak. Az előző körben azonban mindkét gárda viszonylag erős 11-et küldött a pályára, így most is erre számítunk.

Mindkét oldalon sok a sérült, de a Manchester annyira gyenge formában van, hogy megkockáztatjuk, hogy ismét nem tud nyerni Ten Hag együttese. A Newcastle-t támogatjuk +0.5-ös hendikeppel, tehát a rendes játékidő után döntetlenre vagy vendég sikerre számítunk.


✅ Tipp #1: Newcastle +0.5 @1.775
 

Fogadási határidő: november 1. 21:15