Premier League

Speciális tippekkel nyernénk a Newcastle-Arsenal rangadón

A két gigász szombaton késő délután a St. James' Parkban méri össze tudását.

A Premier League 11. játéknapjának rangadóját nem vitás, hogy Newcastle-ben rendezik, ahova az Arsenal látogat. A bukmékereknél teljesen háromesélyes a mérkőzés, igaz, egy kicsit a vendégek felé billentik a mérlegnyelvét, akikre átlagosan szűk 2.60-szoros pénzt kínálnak.

Csapathírek

A Szarkák felemás passzban várják a hétvégi találkozót. A kéthetes pauza után ugyan rögtön győzelemmel indítottak a PL-ben (4-0-ra verték a Crystal Palace-t), ám aztán némi meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán a Bajnokok Ligája keretén belül a Dortmundtól. Ezt követően 2-2-re voltak csak jók a bajnokságban Wolverhamptonban (így ugyan továbbra is a hatodik helyen állnak, de már öt pont a lemaradásuk az ötödik helyezett Aston Villával szemben), viszont szerdán 3-0-ra győztek az Old Traffordon az Angol Ligakupában, s jutottak tovább.

Ezen szereplésbe egyébként közrejátszik az is, hogy Eddie Howe menedzsernek egyre több hiányzója van, ugyanis Barnes, Isak, Botman, Anderson, Murphy, Targett és Tonali sérülés vagy eltiltás miatt nem léphet pályára szombaton.

Az Arsenal is lényegében hasonló periódusban van, a pauza után két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlege. Más kérdés, hogy a zakója szerdán jött össze az AL-ben, ahol 3-1-re kapott ki a West Ham vendégeként, vagyis elbúcsúzott a kupától.

A döntetlent még a Stamford Bridge-en érte el, ahol kétgólos hátrányból mentett pontot a hajrában, míg a sikerek a BL-ben a Sevilla (2-1), illetve egy hete a bajnokságban a Sheffield United (5-0) ellen jöttek össze. Az utóbb megszerzett három egységnek köszönhetően pedig a második helyen tanyázik a csapat, holtversenyben a 24 egységes Manchester Cityvel, kétpontos lemaradásban az éllovas Tottenhammel szemben.

Hiányzók terén nincs nagy újdonság Mikel Artetáéknál, hiszen Timber, Gabriel Jesús, Partey és Smith Rowe marad ki ezúttal is tőlük.

Mire érdemes fogadni?

A két gárda tavaly gól nélküli remit hozott össze Londonban, míg Newcastle-ben az Ágyúsok nyertek 2-0-ra, május elején.

Azok a meccsek roppant feszültek voltak, kiemelkedően magas, 26 és 28 szabálytalanságot hoztak. Ez pedig most is benne van a pakliban az előjelek alapján, ráadásul mindkét gárda győzelmi kényszerben lép pályára, így a 21,5-es határon overt húzunk a szabálytalanságok piacán.

Mindemellett ugyanakkor némi Arsenal fölényt várunk, ami eredményben nem biztos, de labdabirtoklásban megmutatkozhat. Ezen a téren a határt 55,5-en szabták meg a bukmékerek, amelyet szerintünk megugorhatnak az Ágyúsok, így itt is a fölé opciót választjuk.


✅ Tipp #1: Szabálytalanságok Összes 21,5 Fölött @1.90

✅ Tipp #2: Labdabirtoklás Csapat 2 55,5 Fölött @1.83

Fogadási határidő: november 4. 18:30