Real Madrid - Rayo Vallecano
Madridi derbit rendeznek vasárnap este, hiszen a listavezető Real Madrid a Rayo Vallecanót fogadja. A vendégek a tavalyi évhez hasonlóan idén is erős őszt produkálnak, hiszen 11 forduló után a hetedik helyen tanyáznak és csak kétszer kaptak idáig ki, így hiba lenne őket fél vállról vennie bárkinek is. Carlo Ancelotti csapatának ráadásul pláne oda kell figyelnie, ugyanis egyre nagyobb a harc az élbolyban, így az ilyen hazai kötelezőkön való pontvesztések akár fájhatnak is majd május környékén.
Véleményünk szerint a Real Madrid nem is esik bele ebbe a hibába, és az idén megszokott magabiztossággal le is hozza ezt a meccset. Nem biztos, hogy álomfocit játszik majd a királyi gárda, de az Ancelotti-féle Realnak nem is ez a fő jellemzője.
Erre a találkozóra egy hazait gondoltunk ki méghozzá úgy, hogy megfűszerezzük azzal, hogy a Real végez majd el több szögletet.
Villarreal - Bilbao
Komoly kis rangadónak nézünk elébe a la Cerámicában, ahol a Villarreal a Bilbaót fogadja. Mindkét csapat a nemzetközi kupaindulásért harcol a bajnokságban, de egyelőre a Villarreal lépéshátrányban van, hiszen a 11 kör alatt csupán háromszor tudta elhagyni győztesen a pályát.
Emiatt gondolták úgy a fogadóirodák, hogy a Bilbaót hozzák ki esélyesebbnek, dacára a pályaválasztásnak. Csakhogy a Bilbao hat mérkőzés óta nem tudott nyerni ebben a stadionban, viszont 5-ször is döntetlenre végzett itt.
Most sem tartjuk kizártnak, hogy végül pontosztozkodással térnek haza a csapatok, de ennél nagyobb valószínűséggel gondoljuk azt, hogy mindkét oldal szerez legalább 1-1 büntetőlapot a mérkőzés során.
✅ Tipp #1: Real Madrid nyer + több szöglet + Villarreal - Bilbao mindkét csapat kap lapot @1.80
Fogadási határidő: november 5. 18:30