Német foci

Megdöntheti Kane a Bundesliga gólrekordját?!

Az oddsok alapján az angol sztárcsatár akár már az első évében áthadhatja a múltnak Lewandowski történelmi csúcsát.

A mögöttünk álló hétvége egyik legjobban várt meccse a Dortmund-Bayern volt, amelyen egy dolog tűnt biztosnak, mégpedig, hogy a gólok potyogni fognak. Ez így is lett, ám a találkozó a vártnál lényegesen egyoldalúbbra sikeredett, hiszen a vendégsereg 4-0-ra győzedelmeskedett. A bajorok tehát jól reagálták le a hét közbeni, Saarbrücken elleni kupakudarcot, a BVB viszont így már hét meccse nyeretlen ősi riválisa ellen a Signal Iduna Parkban.

A találkozó hőse ismét Harry Kane lett, aki Münchenbe igazolása óta hétről hétre a címlapokon díszeleg. Az angol válogatott csapatkapitánya a Darazsak ellen már szezonbeli harmadik mesterhármasát jegyezte és ismét több rekordot is megdöntött.

A szombati teljesítménye révén 10 bajnokin már 15 gólnál és 5 gólpassznál jár, tehát 20 találatból vette ki a részét! Az eddigi rekordot Lewandowski tartotta, akinek ennyi forduló után 18 állt a neve mellett.

Ami a Bundesliga-bemutatkozást illeti, a Bayern kilencese ebben is csúcsot döntött, előtte csak az 1963/64-es idényben a Schalkét erősítő Klaus Matischak kezdett ilyen jól a német élvonalban, ő 13 gólt szerzett első tíz meccsén. Az idény ezen szakaszában szerzett 15 gól is rekord, ilyenre korábban csak a korábbi, 49 évig álló szezoncsúcsot tartó Gerd Müller volt képes az 1968/69-es kiírásban.


Hány gólig juthat Kane a 2023/24-es Bundesliga-idényben?
 

Ez itt a millió dolláros kérdés, hiszen könnyű rávágni, hogy ezt az eszeveszett tempót diktálva simán átadhatja a múltnak Lewandowski 41 gólos Bundesliga-csúcsát. Ha matematikai alapon nézzük, nincs nehéz dolgunk, eddig 1.5-szer volt eredményes átlagban bajnokinként, tehát ha ez a tendencia maradna, akkor 34 kör után 51 állna a neve mellett. A képlet persze nem ennyire egyszerű, hiszen a Nemzet Bombázójának, azaz Gerd Müllernek a 40 gólos rekordja is sokáig megdönthetetlennek tűnt. Az pedig szinte nevetségesnek hangzik, hogy Füllkrug és Nkunku tavaly mindössze 16 találattal hozták el a Torjagerkanone-t, azaz a gólkirályi címért járó trófeát.

Kane tehát akár már a 11. fordulóban több találatig juthat, mint a tavalyi gólkirályok 34 kanyar alatt, de a bukik azért ennél lényegesen többet is megelőlegeztek neki. Az, hogy a végelszámolásnál ő fog az élen állni, már nem kérdéses, az idényt űrfocival kezdő stuttgarti Guirassy lesérült, ebben a viszonylatban pedig már csak 1.15-szörös körül fogadhatunk az angolra.

Arra is tippelhetünk, hogy milyen határt ugrik meg idén a bőrnadrágosok újdonsült talizmánja - ahogy azt alább is láthatjátok, 30-nál szinte garantáltan, 35-nél pedig elég jó eséllyel többet termel majd. Az érdekes line a 40, hiszen ez kvázi a történelmi Bundesliga-rekord beállítása/megdöntése lenne, a 2.50-es odds pedig azt mutatja, hogy immár ez is jócskán benne van a pakliban. Ahogy már említettük, ha ilyen vagy esetleg még brutálisabb ütemben folytatja, akkor még 50 fölé is befuthat, ezzel viszont már az irodák sem nagyon számolnak.


✅ 2023/24 Bundesliga - Harry Kane összesített góljai
 

30 vagy több gól @1.02

35 vagy több gól @1.28

40 vagy több gól @2.50

45 vagy több gól @4.50

50 vagy több gól @17.00

 

Fogadási határidő: november 11. 15:30