Londoni rangadóval zárul a Premier League 11. fordulója, hiszen hétfőn este a Tottenham a Chelsea együttesét fogadja. A fogadóirodákban a hazaiak számítanak esélyesebbnek, a Spurs sikerére átlagosan ugyanis szűk 2.20-szoros pénzért lehet fogadni.
Csapathírek
A hazaiak remek passzban várják a találkozót, amiről mi sem árulkodik jobban, hogy egyedüliként (!) veretlenek már csak a bajnokságban, valamint a játéknapot megelőzően vezették a tabellát (perpillanat a második helyen állnak, s egy ponttal vannak a Manchester City mögött, amely csapat ugye már eggyel több mérkőzést vívott meg).
A hétfői napra egyébként négy sikerrel fordulhattak, az Arsenal elleni 2-2-es döntetlent követően 2-1-re verték a Liverpoolt, 1-0-ra nyertek Lutonban, majd a Fulhamet 2-0-val küldték haza, míg a Crystal Palace otthonában 2-1-re nyertek.
Hiányzók terén is egyre jobban néznek ki Postecogluék, ugyanis Sessegnon, Whiteman, Perisic és Solomon marad már ki biztosan (akik már egy ideje maródiak), de Udogie szereplésére van esély, Davies pedig egy félidőt már kapott a Sasok ellen bő egy hete.
A Chelesa idén is felemásan teljesít. A Kékek a kéthetes leállás előtt jó passzban voltak, a visszatérést követően pedig majdnem legyőzték az Arsenalt (2-0-ról veszítettek két pontot az Ágyúsok ellen). Ám azt követően ismét egy komoly pofonba néztek bele, hiszen 2-0-ra veszítettek a Stamford Bridge-en a Brentford ellen. A zakónak, illetve a hétvégi történéseknek köszönhetően, mindössze a 13. helyről várják a városi rangadót, s nem mellesleg közelebb vannak a kieséshez (6 pont), mint az első négyhez (12 egység)...
A Brentford elleni vereséget ugyanakkor szerdán némileg javították Pochettinóék, ugyanis az Angol Ligakupában 2-0-ra győzték le a Blackburnt, s jutottak be a legjobb nyolc közé, ahol a Newcastle csapatával csapnak majd össze decemberben.
A vendégeknél egyébiránt rengetegen kimaradhatnak a városi rangadóról, Fofana, Nkunku, Lavia, Chilwell, Broja, Chukwuemeka, Chalobah biztosan nem játszik, míg Palmer és Mudrik szereplése kérdéses, de vélhetően a május után, a Blackburn ellen visszatérő Badiashile sem szerepel hétfőn este, legalább is nem lesz kezdő.
Mire érdemes fogadni?
Az elmúlt szezonban a felek a Stamford Bridge-en 2-2-re végeztek, míg a Tottenham stadionjában a hazaiak 2-0-ra tudtak nyerni február végén.
A formák alapján most is a hazaiak felé billen a mérlegnyelve, arról nem is beszélve, hogy a Spurs október 27-én játszott utoljára tétmérkőzés, vagyis lassan két hete (!) erre a bajnokira készül. Arról nem is beszélve, hogy otthoni környezetükben sziporkáznak, ahol mind a négy PL-meccsüket megnyerték, s többek közt a Manchester United vagy a Liverpool is fejet hajtott a Tottenham Hotspur Stadionban.
Mindezek után pedig nem kérdés, hogy a hazaiakra éri meg fogadni a hétfő esti londoni rangadón. Ugyanakkor mi ezt -0,25-ös ázsiai hendikeppel tesszük, aminek köszönhetően csak akkor veszítene tippünk teljesen, ha a Chelsea sikerével érne véget a találkozó.
Ezen tipp mellett pedig olyanokban is lehet potenciál, minthogy a hazaiak több, mint 1,25 gólt szereznek (ázsiai gólok), amely ugye csak akkor veszítene teljesen, ha a Spurs nem találna be, vagy, hogy több, mint 5,5 büntetőlap születik a meccsen. Ugyanis egy komoly presztízzsel bíró meccsről beszélünk, ráadásul a hazaiak 3,4, míg a vendégek 3,2 büntetőlapot átlagolnak az idei PL-kiírásban, továbbá a spori személye (Michael Oliver) sem rossz az overes tipphez.
✅ Tipp #1: Tottenham -0,25 (ázsiai hendikep) @1.82
✅ Tipp #2: Tottenham góljai 1,25 felett (ázsiai gólok) @1.60
✅ Tipp #3: Büntetőlapok száma 5,5 felett @1.90
Fogadási határidő: november 6. 21:00