Bajnokok Ligája

Kontrázzuk a manchesteri sztárcsatárt - tipp a Köbenhavn-Unitedre

Újabb meccs vár a Manchester Unitedre, ahol nem hibázhat, de látva az angliai meccsüket, nehéz estéje lesz Onanáéknak.

A Bayern München nagy segítséget nyújthatna a Manchester Unitednek egy esetleges mai győzelemmel, de a Vörös Ördögöknek is be kell gyűjtenie a három pontot, hiszen a Köbenhavn elleni győzelem ellenére is még csak a harmadik helyen áll az A csoportban. Ez viszont nem lesz túl egyszerű az első meccsen látottak alapján...

A Manchester United ugyanis továbbra is pocsék formában van, noha az elmúlt hat meccsen négyszer is győztesen hagyta el a pályát, ez nem azt jelenti, hogy megnyugodhatnak a Vörös Ördögök szurkolói. A Manchester City és a Newcastle elleni 0-3 is megmutatta, hogy komoly hiányosságok vannak a védelemben, a győzelmek pedig egytől egyig kiszenvedettek. Emlékezhetünk, a Köbenhavn 1-0-ás legyőzésekor is a hosszabbításban Onanának tizenegyest kellett hárítania, márpedig ha az a meccs döntetlen már fél lábbal ki is esett volna a BL-ből a sztárcsapat.

A hétvégén a Fulham otthonában szintén 1-0-ás győzelem jött össze egy hosszabbításos góllal, ahol a londoniak elszórakozták gyakorlatilag a pontjukat és háromszor sem tudtak megoldani egy felszabadítást a találkozó végén. A csapat legfőbb gondja továbbra is a sérülések, valamint a csatárok pocsék formája. Szerdára azonban visszatérhet Marcus Rashford, Harry Maguire is bevethető lesz a hétvégén összeszedett kisebb fejésrülése után, valamint Lindelöf is az utazó keretbe került. Casemiro, Lisandro Martinez, Tyrell Malacia és Luke Shaw marad ki, tehát egyre kevesebb a sérült azért a Vörös Ördögöknél.

A Köbenhavn pozitív meglepetés volt az Old Traffordon, bátor játékkal rukkolt elő idegenben is, így hazai pályán sem várható, hogy sündisznóállásba szoruljon a meccsen. Persze ez a Unitednek sem rossz, hiszen jelenleg Ten Hag inkább szeretne egy kontracsapatot csinálni, mintsem egy 90 percen át domináló együttest.

A Bayern München dolgát is megnehezítette a dán csapat, valamint a Galatasaray otthonából is elhozott egy pontot, így szó sincs róla, hogy a csoport pofozógépe lenne, aki ellen mindenki beírhatja a három pontot.

Mire érdemes fogadni?

Bár jóval esélyesebb papíron a Manchester United, könnyen lehet, hogy újabb kínkeserves mérkőzés vár az angolokra, ennek tükrében gondolkodtunk a tippeken is. Az angol gárda egyértelműen jobb erőkből áll, de a pályán láthatjuk, hogy nehezen tudja ezt mostanában kimutatni, így sima meccsre nem számítunk. Biztonsági tippnek tűnik a Köbenhavn +1.5-ös opció, igaz elég keveset is fizet cserébe. Erős szorzónak ígérkezik viszont, ha pontosan egy góllal nyerne a United, hiszen négyszeres pénzt érne.

A harmadik tipp pedig Marcus Rashfordra vonatkozik. Pocsék formának örvend a fiatal támadó, aki idén 14 meccs alatt egy (!) gólnál tart. Miután a tizenegyest Bruno Fernandes lövi a csapatnál, aki vélhetően ismét 90 percet tölt a pályán, így behúzzuk, hogy nem talál be az angol támadó, amire 1.57-et is fizetnek a bukmékerek.


✅ Tipp #1: Köbenhavn +1.5 @1.41
 

✅ Tipp #2: Európai hendikep Manchester United -1: döntetlen @4.05
 

✅ Tipp #3: Marcus Rashford nem szerez gólt @1.57


Fogadási határidő: november 8. 21:00