Konferencia Liga

Ezek a legvalószínűbb eredmények a Fradi-Genk KL-meccsen

Nem tűnik realitásnak, hogy megismétlődik az odavágós 0-0, viszont egy újabb X bőven benne van a pakliban.

Kulcsfontosságú mérkőzés vár csütörtökön a Ferencvárosra, amely telt ház előtt fogadja a Gentet a Groupama Arénában. A kupatavasz elérhető közelségbe került újfent a címvédő magyar bajnok számára, ám a Konferencia Liga F-csoportjában még rengeteg forgatókönyv megvalósulhat, így a helyzet közel sem egyszerű. A négyesben ugyanis a kilencedik kerületi együttesen kívül a Fiorentina és a Genk is veretlen még - az utolsó helyen a szerb Cukaricki áll pont nélkül -, a három ötpontos együttes között pedig csak a gólkülönbség rangsorol. 

A tét tehát óriási, ahogy a találkozót övező felhajtás is. A sorsdöntő meccs előtt a Fradi mestere is megszólalt, aki többek között a csoport esélyeiről is nyilatkozott.

Szerintem a Genk, a Fiorentina és a Ferencváros is egyformán esélyes arra, hogy továbbjusson, a pályán minden kérdésre választ kapunk majd.

Firenzében 65 percig nagyon jó mérkőzés láthattunk, sikerült megnehezítenünk a Fiorentina játékát, szóval abszolút a pályán fog eldőlni a továbbjutás kérdése. Nem szeretnék számolgatni, szeretnénk a pályán megmutatni, hogy miként tudunk játszani. Tudjuk jól, hogy egy csütörtöki győzelem akár továbbjutást is érhet a legjobb 16 közé." - nyilatkozta Sztankovics, aki a szurkolók segítségére is számít. 

Mint az emlékezetes (na jó, némileg felejthető), az október 26-ai belgiumi összecsapás nem hozott gólt, a nagy kérdés tehát, hogy a "hatpontos visszavágón” melyik fél jön majd ki jobban a taktikai csatából. A találkozóval viszont már tippel ellátott előzetesben is foglalkoztunk, térjünk most rá a cikk apropójára, azaz a várható pontos eredményekre.

Arra a bukik szerint nincs túl nagy esély, hogy megismétlődik a gól nélküli remi, hiszen erre 13-szoros szorzón fogadhatunk. Ami nem változott, hogy az első 90 perchez hasonlóan az irodák itt is az 1-1-et várják, mint legreálisabb végeredmény, ám míg erre két héttel ezelőtt 8-szoros pénzt fizettek, most csak 6.75-szörös oddsot kapunk rá. Biztatóan fest, hogy a top öt eredményből csak egy vendégsikert találunk, de a 2-1 (9.00) és az 1-2 (10.00) sem lenne igazán szenzáció. Az már nagyobbat szólna, hogy 3-0-ra verné a Genket a Fradi, akárcsak az Újpestet az őszi derbin, erre már 23-szoros megtérülést kapnánk.


✅ Ferencváros-Genk pontos eredmény

1-1 @6.75

2-1 @9.00

1-2 @10.00

2-2 @10.50

1-0 @10.50
 

Fogadási határidő: november 9. 18:45