Amikor már sokan elkönyvelték (köztük kicsit mi is), hogy egyik fix kieső megvan, akkor a Mezőkövesd otthon verte meg az MTK-t és a Debrecent. Kuttor Attila csapata ezzel visszakerült a harcban lévők közé, a fogadóirodák szorzói szerint pedig csak egy csapat sorsa dőlt el, ez pedig a Kisvárda. A szorzó azonban nem reális, így elgondolkozhatunk rajta, melyik csapatra is fogadjunk, mint az idény végén az OTP Bank Ligából távozó gárda.
Melyik csapat esik ki az NB I-ből?
Kisvárda @1.20
Mezőkövesd @1.57
Zalaegerszeg @1.75
Kecskemét, MTK @3.50
A szabolcsiak 1.20-as szorzója ugyanis akkor lenne helytálló, ha az eddig lejátszott 12 meccsükből nem 2 lett volna csak hazai pályán. Most következik csak Révész Attila csapatának a hazai széria, hiszen zsinórban nyolcszor játszik ismerős környezetben, márpedig egy Kecskemét, MTK, Debrecen vagy Fehérvár ellen bőségesen jó lehet néhány pontra a várkerti együttes. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Kisvárda jelentősen meggyengült a nyáron, és az sem fest túl jól, hogy hétvégén az egyik rivális ZTE is 3 ponttal távozott Kelet-Magyarországról, de azért az 1.20 nem tűnik korrektnek, még akkor sem, ha kedden menesztették Mátyus Jánost, ami kicsit “révészes” döntésnek tűnik, a helyére pedig Feczkó Tamást nevezték ki.
A Mezőkövesdet még mindig 1.57-en mérik, míg a Zalaegerszegre szintén 2-es alatti a szorzó - vagyis a bukik szerint egyértelműnek tűnik, hogy ez a három csapat adja majd a két kiesőt.
A Kecskemét-MTK duó már 3.50-ért rakható, és azért mindkét csapat mellett találhatunk érvet. A tavalyi ezüstérmes például idegenben még pontot sem szerzett, ráadásul a pletykák szerint lesz is távozójuk a téli szünetben, míg az MTK támadójátéka azért alig-alig üti meg az NB I színvonalát.
Külön érdekesség lehet, hogy az előttünk álló fordulóban Kisvárda-Kecskemét és MTK-Zalaegerszeg meccseket is rendeznek, ahol a két, 3.50-es szorzós csapat kicsit elszakadhat a hátsó szekciótól.
Első ránézésre nem látunk túlságosan csábító oddsot, így fogadást ugyan nem ajánlunk, de mindenképpen jó gondolatmenet lehet az, ha a Kisvárda helyett valamelyik oddsot bejátsszuk, a szabolcsiak irreálisan alacsony száma miatt ugyanis találhatunk értéket egy vetélytársban.