Európa Liga

2.23-as szorzót hozunk a Liverpool EL-meccsére

Ha kicsit is komolyan veszi a találkozót a Liverpool, három ponttal kell hazatérnie a francia kirándulásból.

Az Európa Ligában a Liverpoolnak nem nagyon maradt komoly ellenfele az első kör után, százszázalékos teljesítménnyel gyakorlatilag biztosította a helyét a következő körben Jürgen Klopp gárdája, de természetesen a csoportelsőség és az ezzel járó két kevesebb meccs kellő vonzerő lehet még a motiváció fenntartásához. A Toulouse otthonában így egy győzelem szinte garantálná az első helyet is.

Megvolt az első komoly blamája a Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpoolnak, a Luton otthonában ugyanis 1-1-re volt mindössze képes, márpedig ha valahol, akkor az ilyen meccseken tilos pontot hullajtani annak, aki bajnok szeretne lenni. A Manchester City ugyanis kezdi elkapni a ritmust, márpedig az év második felében nem nagyon szoktak a riválisok hozni az Égszínkékeken.

A blama több tényezős is lehet, elég borús a hangulat Luiz Diaz édesapjának elrablása okán a liverpooli öltözőben, a nyugodt időszaknak vége a Vörösöknél és újfent ki kell tisztítani a fejeket és csak a futballra figyelni, ami egy ilyen szituációban természetesen nem egyszerű.

A Toulouse oldalán a két héttel ezelőtti meccsen is látszódott, hogy nincs egy súlycsoportban a Poollal, az 5-1-es végeredmény pedig ha enyhe túlzás is, de gólokkal jobb volt az angol sztárcsapat. Azóta a bajnokságban sem nagyon jönnek az eredmények, mindössze a 14. helyen áll a gárda, ráadásul egy ponttal csak a rájátszást érő helytől. A 11 meccsen begyűjtött két sikert sem teheti ki az ablakba Carles Martinez vezetőedző.

A Liverpool messze nem a legerősebb 11-ét fogja a pályára tenni vélhetően, Szoboszlai mellett Szalah is jó eséllyel pihenőt kap csütörtökön. A támadósorba jó eséllyel Gakpo kaphat szerepet valamint a fiatal Doak kezdésére is van esély.

Mire érdemes fogadni?

A Vörösök oldalán egyértelműen ott van a minőség, de persze láthattuk vasárnap is, hogy ettől függetlenül el lehet szórakozni a győzelmet. Kiütésre azonban most nem számítunk, így arra fogadunk, hogy a Liverpool 1 vagy 2 góllal nyer, amire bőven duplázó felett fizetnek már a bukmékerek. Félig pihentetve, idegenben amúgy sem szokott brillírozni a Klopp-csapat, így elég szép oddsnövelést tudunk kihozni ezzel az opcióval.


✅ Tipp: Csapat 2 nyer 1 - 2 góllal - igen @2.23

Fogadási határidő: november 9. 18:45