Vasárnap a rangadó előtt a Liverpoolra is nehéz meccs vár, hiszen az egyre jobb formában levő Brentfordot fogadja Szoboszlai Dominik csapata. A Vörösök ráadásul múlt vasárnap egy kellemetlen pontvesztésbe szaladtak bele, így nem lehet kérdés, hogy most csak a győzelem elfogadható.
Nem a legerősebb napjain van túl a Liverpool, hiszen a válogatott szünet után négy meccset megnyert, viszont a legutóbbi kettőn nem tudta győztesen elhagyni a játékteret. A Toulouse otthonában elszenvedett 3-2-es vereség a kisebb probléma, miután jó eséllyel senki sem veszélyezteti a csoportelsőségüket, de a Premier League-ben két pont ott maradt Lutonban, hiába voltak ordító helyzetei Nunezéknek.
Szoboszlai is felejthető meccsen volt túl, a magyar válogatottat először kapta le Klopp a PL-ben, de minden jel szerint visszatér vasárnap a kezdőbe. Nem úgy az eltiltását töltő Mac Allister, aki így kénytelen lesz kihagyni az ütközetet, a helyét Endo veheti át a kezdőben.
Luiz Díaz édesapját elengedték az emberrablók, így vélhetően a kolumbiai is nyugodtabban készülhet a soros bajnokira, ami a csapatra is pozitív hatással lehet, hiszen az egész csapatot megrázta a Díazzal történtek.
A Brentford szezonja eddig felemás, Thomas Frank együttese ugyanis a felsőház várományosa a játéka alapján, de a szezonstart nem sikerült jól. A legutóbbi három meccsen viszont 9 ponttal gazdagodott, ráadásul két kemény londoni riválist, a West Hamet és a Chelsea-t is legyűrte. Kezdik elkapni a fonalat a Méhek, márpedig ez nem jó jel a hazaiakra nézve, noha a védelme továbbra is bőven sebezhető.
A vendégek elsőszámú kapusa, Mark Flekken felépült a West Ham ellen összeszedett sérüléséből, így a menedzser döntésével akár visszakerülhet a kezdőbe. Ennek ellenére sok a hiányzó, Josh Dasilva, Keane Lewis-Potter, Rico Henry, Mikkel Damsgaard, Aaron Hickey, Kevin Schade és Ivan Toney sem bevethető.
Mire érdemes fogadni?
Kellemetlen ellenfél a Brentford, de tavaly oda-vissza nyerni tudott a Liverpool. Most is hajlunk efelé, de 1.40 körüli szorzón azért nem szívesen visszük el az egymás után kétszer is botló Vörösöket. Amit viszont predesztinálunk, hogy a Liverpool rá tudja erőltetni akaratát riválisára, ami a szögletek oldalán jelenhet meg.
Az ázsiai szögletpiacon a -3-as határ nem tűnik rossz választásnak, hiszen jó eséllyel nem fog bukni a tippünk, míg ha legalább néggyel több szögletet lő a Pool, a tippünk nyerő is lesz. Ez a tipp a négy Thomas Frank vs. Jürgen Klopp felállású Liverpool-Brentfordon mindig lejött, bízunk benne folytatódik a sorminta.
✅ Tipp #1: Szöglet ázsiai hendikep: Liverpool -3 @1.80
Fogadási határidő: november 12. 15:00