Liechtenstein-Portugália, Szlovákia-Izland és Luxemburg-Bosznia mérkőzéseket rendeznek a J-csoportban csütörtökön este, a lényegi kérdések pedig egyetlen szlovák ponttal eldőlnének. Szomszédunknak azonban nem lesz annyira könnyű dolga, ha pedig Weissék botlanának, akkor Luxemburg kerülőúton élhet az eséllyel. De vajon miért kapott ilyen magas oddsot a miniállam?
A helyzet egyszerű, ha Luxemburg 6 pontot szerez, Szlovákia 0-t, akkor előbbi örülhet, minden más esetben a szlovákok utazhatnak. Bár meglepetés lenne, ha a szomszédaink nem élnének az eséllyel, azért láttunk már ennél nagyobb futballcsodát is, így pedig a Vörös Oroszlánoknak nem illene hibázniuk.
Csütörtökön az a bosnyák válogatott utazik Luxemburga, amely számára semmi tét. Ugyan felkúszhat még a 3. pozícióra Szavo Milosevics csapata, de ennek semmilyen jelentősége sincsen, hiszen a balkáni válogatott már biztos pótselejtezős. Ennek szellemében állította össze a korábbi jugoszláv válogatott támadó a keretét, hiszen több nagyágyú is kimaradt a legutóbbi mezőnyhöz képest.
A visszavonult Kenan Kodro mellett Edin Dzeko, Amer Gojak, Miralem Pjanic, Eldar Civic, Anel Ahmedhodzic, Seal Kolasinac és az első számú kapus, Ibrahim Senic sem tartott társaival. A keret így némileg tapasztalatlan, mindössze nyolc játékosnak van minimum 12 válogatottsága. A balkániak amúgy sem az idegenbeli parádézásukról voltak híresek, lőtt gól nélkül kaptak ki Szlovákiában, Portugáliában és Izlandon is, egyedül a sovány liechtensteini sikerre lehetnek büszkék.
Luxemburg ezzel szemben a legjobbjait vetné be, így a korábban száműzött Gerson Rodrigues is hadra fogható. Mint emlékezetes, a Sivasspor támadója ellen testi sértés miatt zajlik büntetőeljárás, amelynek majd november végén lesz eredménye. Rodriguesnek ráadásul egyéb adóssága is van, hiszen az Izland elleni 1-1-es találkozón a hosszabbítás pillanataiban üres kapura hibázott ziccert, amely létfontosságú -2 pont volt akkor a vendégeknek.
Júniusban nyerni tudott Luc Holtz gárdája Zenicán, és szerintünk most is esélyesebb. Két, képességekben azért eléggé hasonló csapat találkozik, ráadásul közös pont, hogy a pótselejtező már fix. Ám amíg a bosnyákok egy tartalékosabb kerettel, gyenge idegenbeli formával érkeznek a meccsre, addig a luxemburgiaknak még van miért futballozniuk. Ez a differencia pedig lehet döntő tényező.
✅ Tipp 1: Luxemburg +0.0 @1.98
✅ Tipp 2: Bosznia 1.0 gól alatt @2.17
Fogadási határidő: november 16. 20:45