EURO 2024

Egy duplázós tippet néztünk ki a Montenegró-Litvánia meccsre

Már a magyar meccs eredményének tudatában lépnek pályára Montenegróban a felek, ez pedig megnehezíti a fogadásokat is.

Elég furcsa történések zajlanak a csoportunkban, hiszen amit a bolgár szövetség leművelt a magyarok elleni meccs előtt, arra tényleg nehéz szavakat találni. Már annak is örülhetünk, hogy végül pont került a sztori végére és lejátszhatjuk a találkozót, ugyanakkor a csoport szempontjából fontos infó, hogy bár az UEFA eredetileg azonos időpontra írta ki a találkozókat, a bolgár-magyar meccs közel három órával hamarabb kerül lejátszásra. 

Mindez azért lényeges, mert így Montenegró már a mi meccsünk eredményének ismeretében léphet pályára.

Mint ismert, a magyar és a szerb válogatott egy hajszálra van attól, hogy bebiztosítsa a helyét az Eb-n, de Montenegrónak még van matematikai esélye, viszont az ő boldogságukhoz az is kell, hogy megnyerjék mind a két hátralévő meccsüket, míg a szerbek és a magyarok ne szerezzenek pontot Bulgária ellen. 

A továbbjutásra kínált szorzókból láthatjuk, hogy erre a forgatókönyvre nagyon kicsi az esély, azt is mondhatjuk, hogy gyakorlatilag nulla, de a sportban bármi lehet, így nem szabad kizárni ezt a szcenáriót sem. 

 

Mire érdemes fogadni? 

A fogadóirodák alaposan beárazták a Montenegró-Litvánia meccs esélyeit, hiszen a baltiak győzelme van ahol 10-szeres szorzót is fizet. Csakhogy az októberi körben a litvánok négy pontot tudtak szerezni, miután idegenben leverték a bolgárokat, majd ezt követően döntetlent értek el Marco Rossi csapata ellen. Elsősorban a mienk elleni meccsből tudunk kiindulni velük kapcsolatban és azt lehet mondani, hogy amíg bírták szuflával, addig kifejezetten kulturált, modern európai focit játszottak, egy hasonló performansszal pedig bőven lehet keresnivalójuk Montenegróban is. 

Fogadóként itt az a gond, hogy nem tudjuk még Montenegró motivációját. Ha kikapunk Bulgáriában, akkor a montenegróiaknak élet-halál kérdés lesz a győzelem megszerzése, ha nem kapunk ki - amire a szorzók nagyon komoly esély van - akkor Montenegró számára gyakorlatilag véget ér dal, ez pedig alaposan lelombozhatja a balkániak kedvét is. 

 

Emiatt nehéz is pre-match tippeket vadászni, mindenképpen érdemes csőre töltve figyelni a bolgár-magyar találkozót. Mindenesetre a litvánok szorzóját mi ezzel együtt is magasnak tartjuk, az októberi két meccsen mutatott teljesítmény után ennél többet érdemelnének, ráadásul Montenegró számára ez egy nagyon szenvedős meccs lehet, hiszen tudjuk, hogy az ilyen kötelezőket olykor a legnehezebb behúzni. 

Hogy mégse maradjunk tipp nélkül, egy olyan forgatókönyvet próbáltunk meg legyártani, ami Montenegró motivációjától független. Hárommal aligha nyernek a balkániak - főleg, ha már nincs igazi tét - a lapok terén pedig elég megbízhatóak, ha pedig már csalódottan kell pályára lépniük, össze is hozhatják gyorsan ezt a két sárgát. 


✅ Tipp: Litvánia +2,5 + Montenegró sárga lapok 1.5 felett@1.98 

 

Fogadási határidő: november 16. 20:45